~ Szia apa!~

Április 14. Vasárnap

Most ülök először repülő gépen. Egyedül megyek, nincs is senkim aki elkísérhetne. Az út szörnyen hosszú volt és én nem tudtam aludni az izgalomtól  hogy végre találkozok az apámmal. Az apán, aki egy híres banda tagja volt, One Direction. Az akkori tini lányok bálványa, már fel oszlott a banda. Nem tudom, hogy a többiekkel mit lett csak azt tudom, hogy apa Londonban lakik. Nincs felesége, idáig gyereke sem volt. Két napja tudja, hogy van egy lánya. Én egy hete keresem az apám. Soha nem gondoltam volna, hogy Louis William Tomlinson lesz az apám. Idáig azt hittem, hogy az apám már nem is él, nem hogy még találkozni is fogok vele.
Egész repülő út alatt görcsöltem. Milyen lesz látni az apámat. Láttam róla képeket  de az nem adja vissza a valódi énjét. Két nap alatt olvasgattam róla.
A repülő tér hatalmas volt. nagyobb mint New York-é. Felvettem a csomagjaimat és vártam, hogy apa értem jöjjön.
- Zoe? - kérdezte egy hang mögülem
- Igen? - fordultam a hang irányba. Egy göndör hajú ember állt mögöttem. Zöld szemei csillogtak.
- Harry vagyok. Louis megkért, hogy jöjjek eléd és vigyelek el hozzá. - mondta miközben a csomagomat elvette.
Csendben beültem az autóba és néztem ahogy végi süvítünk London utcáin. Egy kórház mellett parkoltunk le.
- Gyere. - mondta Harry miközben kinyitotta nekem az ajtót.
- Miért jöttük ide? - kérdezte.
- Louis bent fekszik. Amikor megtudta, hogy anyukád meghalt teljesen összeomlott, és rosszul lett.
Felmentünk a legfelső emeletre.
Az apám szörnyű állapotban feküdt az ágyba. Alig volt színe, a fal élénkebb. Minden honnan csövek lógnak belőle. Csak a gépek pityegést lehet hallani. Sötétítő el volt húzva, csak egy lámpa éget. Éppen annyira, hogy kicsit lásson.
- Apa! - szólítottam meg mire oda kapta a fejét.
- Zoe? - kérdezte remegő hangom.
Oda mentem hozzá és megfogtam a kezét, amit gyengéden megszorított.
- Sajnálom. - ennyit mondott és a monitoron megjelent az egyenes volna és az idegesítő sípoló hang. Hiába szorítottam a kezét nem csinált semmit. Több nővér és orvos jött be.
- Apa legalább te ne hagy itt. Még annyi mindent mondtam volna neked. - mondtam miközben a könnyeim folyamatosan folytak.
- Részvétem. - mondta az egyik orvos.
Egy kezet éreztem a vállamon. Hátra fordultam és Harry tárta szét a karjait, hogy megöleljen. A szeme tele volt könnyekkel. Az arcomat belefúrtam a mellkasába, és szabad utat engedtem a könnyeimnek.
- Mondjuk el a többieknek is. - mondta mikor elengedett.
Egy aprót bólintottam, de a könnyeim még mindig folytak.
A kocsiban oda adott egy levelet, amin a nevem állt, szép díszes betűkkel, mintha rajzolva lenne.
- Louis megkért rá, hogy adjam ás és vigyázzak rád. - mondta Harry piros szemmel.

~Boldog szülinapot~

Április 2. Kedd

Reggel ahogy felkeltem anyát nem találtam otthon. Furcsálltam, mert nem szólt, hogy elmegy, pedig mindig felkelt, ha dolga van.

Felöltöztem és kimentem az erkélyre.

Láttam, hogy anya az út mellet a zebra előtt áll, és várta, hogy egy autó átengedje.

Fordulni akartam, hogy be megyek amikor fék csikorgásra figyeltem fel.

A sofőr az  autó felet elvesztette az irányítást, neki ment anyának, akinek nem volt ideje elugrani vagy legalább megmozdulni. Semmi, csak állt.

Mindenki oda futott, én meg csak kapaszkodtam a korlátba, hogy megtartsam az egyensúlyom.

Nem kellett sok és mindenhol mentők meg rendőrök hemzsegtek.

Erőt vettem magamon és lesétáltam. Még nem dolgoztam fel, amit láttam. Nem hittem a szememnek. Bíztam benne, hogy valami rossz vicc. Ennyire szerencsétlen még én sem lehetek. Most haltak, meg a nagyszüleim, erre anyát is elütik. Még viccnek is rossz. Nagyon bízok benne, hogy csak a szemem káprázott, vagy valakivel összekeverem. Kérlek, legyen így.

Ahogy lementem szembesültem a szörnyű igazsággal.

Anya ott feküdt élettelenül a hord ágyon.

- Jó napot maga a rokona? - kérdezte egy mentős.

- Igen a lánya vagyok. - küszködtem a könnyeimmel.

- Részvétem. - mondta majd elment.

Nekem csak folytak a könnyeim. Mint egy élettelen baba ,ami párát kapott és lecsapódott. Így is éreztem magam. Egy test mely jár-kell. Pontosan így érezhetett anya, amikor megtudta, hogy az apja és az anya meghalt. Átérzem a fájdalmát.

Április 3. Szerda.

Nem mentem iskolába temetés szerveztem anya egyetlen barátnőjével. Erősködött, hogy majd ő megcsinálja, de nem hagytam neki. Semmi kedvem az iskolába bemenni és nem csinálni semmit. Itt legalább hasznos vagyok.

Április 4. Csütörtök

Temetésen nem voltak sokan. Mivel a rokonijaink nincsenek vagy nagyon messze élnek azért csak anya barátai jöttek el. Húsz fő ha volt, pappal együtt.

Temetés után haza mentem. Még nem szoktam meg, hogy egyedül vagyok itthon. Furcsa, hogy nem hallom anya hangját. Vagy az idegesítő sorozatai nem szólnak a Tv-ből. Nem üdvözöl egy nagy öleléssel.

Az ábrándozásomból a csengő szakított ki. Könnyes szemmel nyitottam ajtót.

- Jó napot. - köszöntem egy öltönyös pasinak.

- Jó napot, ön Zoe? - kérdezte.

- Igen miben segíthetek? - invitáltam be a házba.

- Az elhelyezéséről lenne szó.

- Árvaházba nem megyek, inkább maradok itt. - jelentettem ki.

- Nem, hanem megkeressük az apját. - mondta mire kikerekedtek a szemim.

- Van egy nyom, amin elindulhatunk, amint lesz valami értesítjük. - zárta le a témát, majd kisétált.

Soha nem gondoltam, hogy valaha találkozom apámmal. Anya mindig ezt mondta, hogy egy nyári szerelem volt ,ami a munkájuk miatt nem teljesülhetett be. Nem tudom elképzelni, hogy ne legyen olyan erős az érzés egymás iránt, hogy ilyen könnyen feladják. Én biztos harcoltam volna érte.

Április 12.

A nyomozás meghozta az eredményét. Megtudtam ki az apám, hol lakik. Egy hétbe telt, hogy kiderítsék, de nem adták fel. Közben én, mint egy test jártam az iskolába, ahol csak olyanokat vágtak a fejemhez, hogy „legalább megszabadulok tőle, hogy ha diliházba csukják” „azt csodálom, hogy még nem lett öngyilkos”

Ahogy az utolsó mondatott meghallottam azonnal átfutott a fejembe a gondolat, hogy vajon jobb lenne itt kiszállni. De nem, nem kapják meg azt az örömöt. Meg mit érek el azzal, hogy saját kezűleg végzek magammal, semmit.

Még nem történt velem semmi, előttem az élet. Nem fogom azért feladni, mert a padlón vagyok. Nem, kitartok és megmutatom az embereknek, hogy a legsötétebb korszakból is fel lehet állni. Fel kell állni. Nem dobom el az életem, mert most nem megy miden jól. Nem mutatom magam gyengének, aki azt a megoldást találja, hogy eldobjon mindent, amiért idáig harcol.

Ez nem én vagyok. Én megmutatom, hogy a gödörből is fel lehet állni. Anyának sem akarok csalódást okozni azzal, hogy eldobok mindent, amit ő csinált, azért, hogy nekem legyen jobb. 

Két nap múlva indul a gépem Londonba, most csak ezzel foglalkozok, hogy megismerjem az apámat. 

~ Mindennek a kezdete~

Március 30. Szombat

Ma délben temettük a nagyszüleimet. Anya utolsó élő rokonait. Már csak mi ketten maradtunk. Az apámat soha sem ismertem. Anya sem tudja ki. Mások haragudnának rá, meg felelőtlennek tartanák, de én nem. Mi értelme lenne, hogy haragudjak rá, azért mert fiatal volt, és boldog? A múlton hiába rágódunk jobb nem lesz. Mit érek el azzal, hogy vitatkozok vele. Semmit. Így is van elég bajunk, nem kell még egy.
Anya teljesen összetört, amikor megtudta, hogy mind a két szülője egyszerre halt meg. Pár óra eltéréssel. Kísérteties. Mind a ketten ugyan abba. Szívinfarktus. Amikor megtudta a hírt csak bámult nem mondott semmit, mint egy szellem úgy járkált a házban. Céltalanul bolyongott. Nem is sírt semmi az összes érzelem elszállt belőle. Több napig ki sem jött a szobájából, még szerencse, hogy a munka helyén elnézték neki. Őszinte leszek, életem egyek legrosszabb hetén vagyok túl. Most, hogy anya már lenyugodott, viszonylag minden visszaállt a rendes körforgásba.
Húsvéti ajándék, hogy eltemethettük a nagyszüleim. Senkinek nem kívánok ilyen ünnepetek. A nevetés felhőtlen öröm helyet, mindenhol könny és fájdalom. Határtalan szenvedés. Erősnek mutattam magam. Elég a családban egy, aki céltalanul bolyong.


Március 31. Vasárnap

Húsvét alkalmával anya sírt én meg átvettem a helyét a házköröli munkába. Még szerencse, hogy egy kicsi két szobás házban laktunk. Nem volt nagy és fény űző, de otthonos és csak ez számít. Soha nem voltunk olyanok akik, úgy költik a pénzt, mintha arany tojást tojó lúdjuk lenne.
Vasárnapom takarítással főzéssel, vasalással meg teregetéssel telt, húsvéti találkozom a portörlővel.
Anya ki sem jött a szobájából, még engem sem engedett be.


Április 1. Hétfő

Bolondok napja amikor nevetni kellene, meg megviccelni a barátokat. Csak egy gond van nekem nincs barátom. Az iskolába lenéznek, mert én nem úgy viselkedem másokkal ahogy ők. Nem beszélem ki őket oktalanul, nem vakolom magam. Nem az a szórakozás nekem, hogy másokat basztatok. Inkább csendben megszoktam magam húzni az iskolába.
Anya kezdett vissza térni a régi életéhez. Az élethez, nem jár kell mint egy hulla. Ma már meg is szólalt. Nagyiék halála óta először. Mondjuk csak egy "igen"-t mondott, de ez is haladás.
Kijelenthetem, hogy egész nap nem csináltam semmit. Anyát próbáltam, hogy beszéljen, de csak bólogatott vagy megrázta a fejét.
Végére fel adtam és inkább elmentem fürdeni. Miközben folyattam magamra a forró vizet elgondolkoztam azon, hogy vajon anya visszatér vagy örökre elveszítettem.
Kivertem minden rossz gondolatot a fejemből majd lefeküdtem aludni.

Prologus

Egy történetet mesélek el nektek, amelyben leírom, hogy vesztettem el a boldog fiatalságom. Hogy lettem egy élet vidám lányból, egy test amely nem érez semmit csak jár-kell.
Zoe vagyok és az életem legszörnyűbb hónapját fogom elmesélni nektek. Nem akármilyen nap volt, Hanem a szülinapom.
New York, 2043. Április 2. Egy dátum mely gyökerestül megváltoztatta az életem. Egy dátum melyet soha nem felejtek el. Egy dátum, amit ha meghallok könnyek gyűlnek a szemembe.
Ez a dátum borította fel az első dominót és vitte magával a többit.
Végzet dátuma, de az a legjobb ha az elejétől kezdtem a történetet.